Robbantás a londoni metroban

Korán akartam kelni, de nem sikerült. Talán ez mentette meg az életem. Reggeli után indultam, hogy az Earls Court Road-i magállóból átmetrózzak a varos központjába. Először nem értettem miert állnak annyian a buszmegállóban, hiszen Londonban a fő kölekedési eszköz a metro.

A megálló bejárata zárva, előtte három közlekedési rendész nagy hévvel mutogat és magyaráz. Először azt kérdeztem, hol a legközelebbi megálló. Mondtak, teljesen mindegy, mert az egész városban megbénult a metrohálózat. Ezen a ponton még mindig nem volt világos számomra mi is történt. Felszálltam hát az első buszra, ami reményeim szerint a városkozpont felé ment. Szerencsére nem tévedtem nagyot így könnyen eljutottam a Hyde Park sarkához.
 
Mindenütt rengeteg volt a gyalogos - ezt munkaidő lévén egy kicsit furcsáltam. Aztán megláttam az első újságárust. Az olimpiát ünneplő cimlap helyett a robbantásokról szoló fekete keretes cikk foglalta el az első oldalt. Vilagossá vált minden. Probáltam telefonálni, de egy hang csak azt ismetelgette, hogy "No service available", ami magyarosan annyit jelent, hogy nincs hálozat. A közlekedés mellett a mobil halozatok is összeomlottak egy időre. Tehát irány egy netcafe, hogy tudassam az otthon maradottakkal, hogy élek és semmi bajom.
 
Lent a televiziot, amin a BBC különkiadása ment legalább huszan nézték. A legtöbben nem is netezni tértek be csak, informálódni a helyzetről. Szerencsére kaptam helyet és tudtam hívni a szüleimet. Sirtak amikor meghallottak a hangomat. (Aki Londonban tartozkodik jelentkezzen a rokonainál!)
 
A turistáknak további nehézségeket okoz a városban, hogy a külső repterekre is szinte lehetetlen eljutni, mert minden le van zárva. Vonatok sem mennek. Megbénult a város. Az előbb hallottam a BBC-n, egy vezető nyilatkozta, ahhoz, hogy egy terrorszervezet megmutassa az erejét, nem kell ezreket megölnie, eleg ha csak megbénítja a város forgalmát. Itt ez történt. Szerecsére?
 
Az élet lassan kezd visszatérni a rendes kerékvágásba, a megállok körüli kordonok mögül lassan elfogynak a bámészkodók, és a buszmegállokban sincsen már túl nagy tömeg. A mobil hálózatok is működnek. Az IOC elnoke Jacques Rogge az iment nyilatkozta, hogy bízik abban, London biztosítani tudja a 2012-es játékok biztonságát. Bizzunk benne, hogy nem csak az olimpiaét, hanem az addigi életet is.
 
Aki Londonban tartozkodik jelentkezzen a rokonainál!
 
Papp Gábor 2005.07.07. London
powered by P4IT Kft.