Öbölátúszás 2005

Idén 13. alkalommal rendezték meg Tihany és Balatonfüred között az öbölátúszást.

A pénteki időjárás előrejelzés még viharos időt prognosztizált a rendezvény napjára, így egészen vasárnap reggelig kétséges volt, hogy nekivághatnak-e a versenyzők a 3,6 kilométeres távnak.

Szerencsére a nap megkegyelmezett az 1560 úszni vágyónak és tíz óra körül előbújt rejtekhelyéről a felhők mögül.

A leggyorsabban Gercsák Balázs teljesítette a távot, neki mindössze 42 percre volt szüksége, hogy Füredről Tihanyba érjen. A profik mögött az amatőrök negyven fős csoportokban három percenként indultak a Balaton meghódítására. Útjukat a vízi mentőkön kívül, 38 vitorlás biztosította. Néhányan vitorlástól vitorlásig úszva, röviden megpihenve teljesítették a távot. Azért a mezőny java nem vette igénybe e külső segítséget.

A tihanyi célban frissítő, masszőrök és lelkes nézők várták az úszástól megfáradtakat. Füred felé szerencsére már nem kellett újból vízbe szállniuk a résztvevőknek, csak a kikötőig átsétálni, ahonnan a Fonyód nevű sétahajó óránként szállította vissza a távot sikerrel teljesítőket.

A verseny házigazdái a kanadai úszó világbajnokságot kihagyó Kovács

powered by P4IT Kft.